2018. május 10., csütörtök

Búcsúzom :)

Jövő héttől -ha minden igaz- háztulajdonossá válok. Körülbelül másfél évig írtam a kis lakom alakulásáról, nehézségekről, örömökről, amit nagyon szívesen osztottam meg Veletek. Örültem, ha velem örültetek, sokat segített, ha lélekben velem voltatok, mikor mélypontra jutottam, és hát megmosolyogtatott -legfőképp így utólag- ha volt egy-két önjelölt majmunk is.
Most viszont már vágyom a privát életemre. Szeretném berendezni a lakásom úgy, hogy csak életem legfontosabb szereplői vesznek részt a továbbiakban ennek a munkálataiban. Szeretném végleg priváttá tenni a blogomat. Ahogy megígértem, örömmel közvetítettem Nektek arról, hogyan fejeztük be, mikre kell odafigyelni annak, aki nem jártas ebben a nem egyszerű erdőben.

Köszönöm, hogy követtetek, a számláló szerint nem is kevesen. :) Kívánom, hogy találja meg mindenki a legfontosabb céljait és örömeit az életben.


Szeretettel: Anita

2018. május 8., kedd

Én kicsi előszobám :)

Úgy közel 1,5 éve megszületett a fejemben egy előszoba :)




Azt tudtam, hogy amolyan babaszobás-csajos, kis finom előszobát szeretnék, ahová az ember ha belép egyből elfogja az a wow-érzés. 

Aztán szépen megvettem hozzá minden bútort... majd jöttek az apró finomítások.

MyWall Ilka megtervezte a pötyijeimet :)


(Még kis nyuszis sablon-ajándékot is kaptam hozzá :) )

A vivrén megvettem álmaim rongyszőnyegét :)


Innen már csak egy lépés volt a festék kiválasztása (a szőnyeg színéhez igazítva természetesen :) )





Unitesóm meglepett egy Ikeás körrel :)


Meghát még lesznek a fehér falon is apróságok :)






 Aztán ahogy megvolt a festék, már csak egy jó terv hiányzott, hogy egészben lássam :)


Majd jött az "élő show" :)




És ma nagy nehezen, de összeállt :)





Nem mondom, hogy egyszerű volt :)

Ugyanis vettem olyan ragasztócsíkot, amit a festők azért használnak, hogy kitakarjanak vele felületeket. Igenám, de ahogy szedtem vissza, tépte le a festéket a fallal együtt :( Újratervezés (újrafestés), jó adag anyázás (csak mert nem így képzeltem el, plusz 4 napja menni nem bírok, úgy be vagyok csípődve). Félelmeim (létra) legyőzése... bátorításképp egy szuper Fábián Juli és AWS  válogatás :) Kellemes, hűvös klíma :)
Gyorsan terveztem egy lapra egy sablont, aminek segítségével már könnyedén fel tudtam a matricákat pakolni egyesével. :)
Közben a melósok jöttek, egymásnak adták a kilincset, nézegették, milyen szép lesz :)

Szóval ez is megvan, kellemes kis délután volt, csak ne fájnék ennyire...

Ja, és megvan a fürdőszobatükröm is, egyelőre csak elküldtem a Szüleimnek egy képet, mekkora lesz.



Sajnos több dologban nincs haladás, holnap nem tudok kimenni, mert délután melós elfoglaltságom lesz, de csütörtökön folytatom a pakolást és a takarítást :)

2018. május 7., hétfő

Itt tartunk

-még híre nincs a kerítésnek és a garázsfeljárónak. Kezdünk zabosak lenni...
-Apus kivitte a fém csatornafedőket (ezt sem adja a kivitelező... fain.)
-a csapom még nincs felrakva
-ma elkezdték felrakni a korlát hiányzó részeit, elromlott valami gépük, így csak holnap fejezik be...
-megvan a TIGÁZ-átíratás a nevemre, a gáz berendezéseket később jönnek beüzemelni a Boschtól.
-az ÉMÁSZ még a kanyarban sincs...
-a UPC 1-1,5 hónapon belül meglesz, legalább ez már biztos. Vállveregetés, ezt én intéztem mindenkinek :)
-a burkoló csak jövő héten jön.
-áll az egész már hetek óta, alig haladunk, pedig már egy hete át kellett volna adni.
-van viszont kilincsem már.
-és reflektorom is.
-ja, és füvem is. Bár Viki szomszédasszony szerint az csak egyelőre dudva :D Nekem fűnek tűnik.
-a locsolórendszeremet a futárcég leöntötte ragasztóval, egyelőre nem tudom, mi lesz vele.
-holnapra kész a fürdőszobai tükröm is.
-át kellene a vizet is íratni, illetve a szemétazállítást megrendelni.
-ma kitakarítottam a rendetlen villanyszerelők után (ki is kaptak ma, mekkora kupit hagytak...)
-Apussal megbeszéltük, hogy egy hét haladékot adunk, utána robban a bomba, mert már ez így nem okés... állítólag szerdára megvan az elszámolás, na, de ha nem készülnek el mindennel, akkor mi sem fizetünk addig. Elég undi lesz ez a 2 hét, azt hiszem :(
















2018. május 4., péntek

Házalós

Kiugrottam a házikóhoz egy gyors vizitre, hétfőn úgyis hosszabb időt töltök majd ott.

A fürdőszobában nagyon jó lett a tükör feletti lámpi, viszont ollllyan kupit hagytak, hogy uhhh...





A kültéri lámpáim is fent vannak, hát, eléggé kicsik meg magasra tette szerintem, na, de majd kiderül...
Én ezt szívem szerint az ajtó felé raktam volna....
Ja, megvan a meglepetés karácsonyi fényfüzér dugója is, ott fent bal kézre :D csak oda másszon is fel valaki :P :D


Ő meg okés, csak olyan picinek tűnik, és ha tudtam volna, hogy barnák a kiegészítők (pl. a csatorna, akkor olyan színűt vettem volna, na, de hát ez egyéni szoc. probléma már...)


A garázs feletti reflektoromat elfelejtettem lefotózni.


Fent vannak a kilincseim is már, meg sem néztem, hogy a kért javításokat elvégezték-e... na, majd hétfőn. Hétfőn kihurcolkodom, kiviszem a tányérokat, poharakat már, meg mindent, ami a konyhába való. Kemény nap lesz... várom a gázbekötőket, addig takarítok, szerelek :D Utána meg próbafűtést tartunk... a dögmelegben :D


Megrendeltem a fürdőszobai tükröt, 60x75 cm lesz, keddre kész is van. Igazándiból agyaltam azon, hogy esetleg nagyobb legyen, de akkor rányúlik már a díszcsíkra, az meg nem olyan okés... jó lesz ez így.



Pirossal rajzoltam be. Épp elég lesz így, azt hiszem.

Kint volt a kertben a 6/2-es (legelső beköltöző) szomszéd, odamentem hozzájuk bemutatkozni. Kedvesek nagyon, "megnyugtattak", hogy Ők már egy éve ott laknak, de még nem sikerült mindent kicsomagolniuk :D Hurrá :D

Kint volt a vízvezetékszerelő, csinálta a mosdómat (amit elcseszett vagy ő vagy valaki más), de még a mosogatógépem és a mosogatóm nincs bekötve a rendszerbe. Hm.
Mesélte, hogy az 1-es tömbbe az 1. házba egy egyedülálló csaj költözik, a kettes még ugye eladó, a hármasba egy idősebb pesti házaspár megy, a négyesbe meg egy 3 gyerekes család.
Épp azon morfondíroztam, hogy annyira jó a klímája a háznak, hogy szinte kellemes volt ebben a nagy melegben a nappaliban lenni, oda nem kell majd légkondi, de a hálószobába mindenképp beszereltetek egyet, mert az meleg lesz.

2018. május 2., szerda

Fáradt

  • 6-kor indultam hajnali ügyibe
  • 11:20-ig meló, utána helyettesítettek.
  • 11:30-ra rohanás a lámpaboltba. LED-fény pipa, huzaltakaró pipa, sarokelem pipa.
  • 11:50-kor kb. fél óra (majdnem kitankolós) útkeresés a FŐGÁZ telephelyére, nem találtam. 
  • Délben beugrottam a menhelyre, őrkutyákat megsimogattam, kipakoltam a cuccokat.
  • 12:15-kor meglett végre a telephely. Telefonom lemerülőben, az internet korlátozva, emiatt iszonyat nehezen tájékozódtam.
  • Kiderült, hogy kell az előszerződés is, enélkül nem tudom intézni. A Csaj nagyon cuki volt, megnyugtatott, hogy bármikor mehetek ma, 8-ig vannak. 
  • Rohanás a szerelvényboltba, de útközben vettem észre, hogy túlmentem (már majdnem a háznál jártam). Vissza a szerelvényboltba.
  • Megvettem a fiókbetétet, vettem sniccert, akasztókat.
  • Rohanás a házhoz, ekkor volt fél 2. Kipakoltam, jött a villanyszerelő is, kiderült, hogy kellett volna trafót is venni a LED-hez. F*sza. 
  • Rohanás a Szüleimhez, útközben bedobtam Tesóékhoz az összegyűjtött papírt (angol könyvek), mert a Gyerekeknek papírgyűjtése van.
  • Bepakoltam a lámpákat, közben Apus is megérkezett. Ő is telepakolta a kocsiját cuccokkal.
  • Spuri vissza a házhoz. Menjek a trafóért, nem elég a sín, vegyek még (30 cm kellene még), csak balos sarokelemeket adtak, vegyek abból is még.
  • Go a legközelebbi villanyboltba, trafó van (a cégnek csak most akciósan ötezerhéccá'), sín, sarokelem nincs. 
  • Go a város másik végébe, ott már mosolyogva vártak, mert délben mondtam, hogy szerintem még jövök ma :D
  • Rohanás vissza. A kivitelező fél3-ra ígérte, hogy jön, nem jött. Ekkor 14:55 volt. 
  • Befutottak az Egyeskéék is. 
  • Felhívtam végül a kivitelezőt, jött. 
  • Oké, 3-tól már én is segítség voltam a fiúknak. Közben nosztalgiabuliztunk (Ámokfutók, stb üvöltött a hangszóróból). A konyhám gyönyörű. 



Hétvégén a Lidl-ben beraktam egy hete egy csomag filc-alátétet, hogy hátha kell majd... soha jobbkor, a villanyszerelő szólt, hogy iszonyat hangosan csapódnak az ajtóim, rakjak alá alátétet, hogy nehogy betörjön az üvege. Szuper lett, ezeket szerelgettem fel rájuk.








Szipiszupi lett a fiókbetét is.



A nappalis lámpák markánsak lettek, már ide nem kerül fel, csak a szép kis órám.









A közlekedős lámpák nagggyon tetszenek :)







Az előszobám egyetlen fala zöld. Az egész házban ez az egyetlen, 3,5 m2-nyi színes fal, ezzel még lesz egy kis munkám :)



Ami a legszebb, de nem lehet róla jó fotót készíteni, mert azon nem látszik az a két kis csillagos lámpám. Olyan, mintha a csillagok ragyognának benne, csodaszép! Az egyik a mosdóba, a másik a fürdőszobába került, oda meg vissza voltunk érte,

A fürdőszobai tükörfelettivel nem készültek el, mikor én eljöttem, sietnem kellett a TIGÁZ-hoz, így fél7-kor leléptem, így nagyon kíváncsi leszek arra, illetve majd a kültériekre is, amit holnap raknak fel majd. 

Megmutogattam a festőknek, mit kérek még korrigálni. 

Aztán hazaugrottam, átöltöztem, mert tiszta kosz voltam, és rohanás tovább (a kutya maga alatt ezerrel, miért hagyom ott megint :( )

Aztán spuri a TIGÁZ főirodájába, ott kb. 5 perc alatt meg is voltunk a bejegyzéssel, javasolták, hogy menjek még ma át a másik irodába, intézzem el véglegesen a papírmunkát. Oké, tekerés oda, fél 8 volt már ekkor. Hála istennek kb. negyed óra alatt ezt is elintéztem, már csak a vizet és a szemétszállítást kell :)

Szóltunk a tömítések miatt is, a szomszédok emiatt jönnek nekem egy fröccsel (is).

Kiderült, hogy a garázsba 2 lámpa kell, így még vennem kell egy UFO-t a gardróbba. 

Apus ma lebeszélte a kőművessel is a teraszomat. Ez már jót jelent. 


Holnap is megyek, mert ki akarok takarítani, illetve a karnisokat akarom beméregetni, erre ma nem sok időm volt már. 



5 év

  Igen, ez már AZ a kert, amit anno megálmodtam :) 5 éve itt...